Hmmmmmmm. Hát őszintén régen írtam már és ezért kicsit most elszégyeltem magam, mivel az azótai történéseket nem mindig tudom visszaidézni. Inkább fókuszálok a lényeges közelmúltbeli eseményekre.
Elsősorban is a rózsaszín és habos-cukros tényre, ami egy világot tart egyszerre rettegésben és boldogságban: a szerelem.
Történetesen történt ezen a héten vasárnap, hogy belelendültem a pitesütésbe. Sütöttem anyunak anyáknapjára barackos-túrósat, meg egyet Olivérnek almásat, mert rávett. Úgy volt, hogy hétfő szép délutánján a Duna partjára tekerünk ki biciklivel, mert szerettem volna festeni. Az idő pedig csúnyán rászedett, mert olyan zuhé volt, hogy Anglia is megirigyelhette volna. Ezért sajnos nem mentünk el.

Ők nemsokára elköltöznek, ezért nagy cuccolásban vannak.Nem is tudott volna sokáig maradni, de ha már megsütöttem, gondoltam beviszem neki a sütit. Ráadásul látnom is kellett őt. (:
Gondoltuk sütizünk, dumcsizunk kicsit. Mielőtt elindultam összevesztem anyuval, mert mostanában mindenért engem tesz felelősnek és hibásnak. Szörnyen unom már, hogy kezdődik előlről az egész. De persze valószínűleg én élem a 3. tinédzserkoromat.. Nem számít. fontosabbat kell meséljek.
Központban álltam az esernyőm alatt, majd megláttam kedves Olivér mosolygós arcát. Odamentem, elkísértem őket a könyvtárig, majd ketten maradtunk. Nagyon ízlett neki az almáspitém, aminek szívből igazán örültem. Gyorsan meg is ette mindet. Dumcsiztunk, elvoltunk. Úgy megharapott, hogy van egy folt a karomon. Aztán lassan mondta, hogy indul. Felálltunk. Mivel a háborús események dúltak itthon, ezért semmi kedvem nem volt hazajönni. Megtudtam, hogy Gödre mennek kocsmázni a srácokkal. Az állomástól a 96-os jobban hazavisz, mint a 220-as, ezért úgy döntöttem elmegyek vele addig. Hazakísértem, összeszedte magát. Elmentünk az állomásra, na és innen kezdődik az izgalmak felfelé ívelésének folyamata. (:
Mindkettőnknek 54kor jött a járműve, nekem busz, neki vonat. A villamosmegállóban vártunk, pedig simán odamehettünk volna a többiekhez. De sebaj, nekem így azt hiszem, jobban bejött. szóval ott álltunk, néztünk egymásra, beszélgettünk, hülyültünk. Majdan, mikor eljött a búcsú perce, megölelt. Miközben szorított magához, én pedig őt magamhoz, elkezdtem dünnyögni, hogy "most vagy nagyon gyáva vagyok, vagy nagyon gyáva vagyok..". Erre ő persze rákérdezett, hogy miért is mondom ezt. Megígértem magamnak valamit, amit nem biztos, hogy meg merek tenni. Láttam rajta, hogy érti ő, miről van szó. A válasza az volt, hogy "igen, ezzel én is sokszor vagyok így.". Ránéztem szenvtelenül viccből, hogy "na és akkor mennyire vagy bevállalós?". Mire ő "ó, én az vagyok.". És azzal a lendülettel egyszerre indultunk meg egymás felé. És első csók, és nagyon jó volt. :$ Tisztára filmbe illő jelenet volt.
Azután pedig elköszöntünk és én erre, ő arra mentünk tovább. Átmentem a buszmegállóba és felszereltem a fülesemet. Akaratlanul utánanéztem és láttam, hogy meg a többiek felé, de visszafelé fordul és engem néz mosolyogva. Megörültem ennek és azóta folyamatosan jó kedvem van és mosolygok, mint egy tejbetök. Néhány ember már igen csak furcsán nézett rám a buszon miatta.

Ma csütörtök van, angolból érettségiztem. Örültem neki, hogy könnyűnek éreztem a tesztet, biztos jól fog sikerülni.
Várom a holnapot, mert az elmaradt Duna parti festős este eljön. Éjszaka, csillagos ég, pokróc, Duna part, sörike, festés, Olivér. Azt hiszem egy jóféle estének nézek elébe.. :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.